GasztroBaráth

Gyümölcssaláta sült csirkével

Hűtő és spájztakarításból is nagyon finom ebédet lehet rittyenteni, ráadásul csak pár perces melóval. Racionális közgazdász lévén nem szeretek feleslegesen költeni és az otthon meglévő készleteket sem áll szándékomban az idők végezetéig tárolni, ezért a vasárnapi ebédre való felkészülés részemről úgy telt, hogy körbepillantottam a kamrában és a mélyhűtőben, ahol felleltem még karácsonyról egy kevés… Tovább »

Kakaós csiga tej és tojás nélkül

Hosszúra nyúlt lábadozásom miatt nem nagyon hódolhattam gasztromániámnak, és több fordulót is kénytelen voltam kihagyni kedvenc játékomból, a Blogkóstolóból. Ennek az a lényege, hogy egy sorsoláson kiválasztott gasztroblogról kell elkészíteni egy nekünk tetsző receptet. Mindig érdekes bepillantást nyerni egy másik konyhába, új ízeket fedezhetünk fel,  gasztrokaland ez a javából. Ez alkalommal a sorsolásnak köszönhetően a… Tovább »

Belga rakott csirke

Hittel vallom, hogy nem kell a vasárnap délelőttöt a konyhában tölteni ahhoz, hogy finom ebédet tegyünk az asztalra (én csak ezen a napon szoktam tüsténkedni a konyhában, hétközben hozom az ebédet egy, a munkahelyemhez közeli étteremből, szombaton pedig sportolok délelőtt, azt eszem, amit találok a mélyhűtőben). Az otthoni készletekből gazdálkodva ezúttal a csirkemell + krumpli,… Tovább »

Gyümölcsös kuszkusz

Amikor végiglapoztam a Viszlát, cukor, fehér liszt című szakácskönyvet, és megláttam benne a gyümölcsös kuszkusz fényképét, azonnal tudtam, hogy elvesztem.  Mindig is imádtam a különleges ízeket, és eddig meg sem fordult a fejemben, hogy a kuszkuszt édesen is lehet enni. Ráadásul se sütni, se főzni sem kell ezt a finomságot, ami jelen helyzetben (nem bírom… Tovább »

Török Eszter: Viszlát, cukor és fehér liszt!

Igen, igen, tudjuk, hogy a cukor és a fehér liszt rossz. Árt a kilóinknak és nem egészséges. De amikor annyira finom dolgokat lehet készíteni velük, és különben is már úgy megszoktuk, hogy a belőlük készült étkekkel tömjük a pocinkat, biztosan nem tudnák leszokni róla, és különben is, és egyáltalán… Na jó, tudjuk, hogy változtatni kellene… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!