GasztroBaráth

Mézeskalácsos tejszínes túrótorta

Idén sem sikerült megúszni gyomorrontás nélkül a karácsonyt, napokig tartott, míg helyrejöttem a csupán két napos, de annál kiadósabb trakta után. Az a helyzet, hogy már jó ideje áttértem az egészségesebb ételekre, ezért hangyányit megviselte a szervezetemet az, hogy két nap alatt letoltam az egész éves húsleves, valamint rántott hús adagot, és akkor a sütihegyekről… Tovább »

Csokis bécsi kuglóf

Már évek óta készülünk a bécsi adventi vásárra, ahová természetesen idén sem jutottunk el. Pedig alig várom, hogy végre megigyak egy igazi bécsi kávét egy szelet igazi bécsi kuglóffal egy igazi bécsi kávéházban. Ez most sajnos nem jött össze, de szerencsére a Vidék íze című újság aktuális számában ráleltem egy bécsi kuglóf receptre, amelyet azonnali… Tovább »

Rizses zöldségtorta

Nagy nehezen rászántam magam, hogy rendet tegyek a receptjeim között (muszáj volt, már nem tudtam becsukni a szekrényajtót), melynek eredményeként immár apukám legnagyobb derültségére a gardróbomban is több polcot foglalnak el a finomságokat rejtő papírok (most mit tegyek, ha a konyha már tele van, ki nem fogom dobni, így valahová el kellett raknom őket, nem?:-))…. Tovább »

Mákos krémes

Nemsokára sül a mákos és diós bejgli (nem lesz recept, mert nem én fogom elkészíteni, hanem a sógorom, aki korábban pék volt, az ő reszortja ez nálunk már nagyon régen, isteni finom lesz most is biztosan, mint eddig mindig!), éppen ezért eszemben sem volt mákos sütit készíteni. De hát, ahogyan az nálam lenni szokott, a… Tovább »

Sütőtökös brownie

Már megint dugig megtelt a mélyhűtő, ki kellett vennem egy adag lefagyasztott sütőtökpürét, hogy be tudjam csukni. Ezzel nagy hirtelen el is dőlt, hogy a hétvégi nasi sütőtökös lesz. Már csak azt kellett kitalálnom, milyen formát öltsön a finomság. Némi tanácstalanság után elkezdtem rendeltetésszerűen használni a netet (=google keresőbe beüti a sütőtökös sütemény szóösszetételt, és… Tovább »

Gesztenyés krémes

Lassan jön a karácsony, elkezdtem a ráhangolódást az ünnepekre azzal, hogy ha találok egy olyan receptet, amelyhez tipikusan olyan hozzávalókat kell felhasználni, amelyek a karácsonyi ízeket idézi, muszáj azonnal kipróbálnom őket. Így jártam most is, amikor teljesen véletlenül megláttam ezt a gesztenyés sütit Flóránál, azonnal tudtam, hogy a hétvégi finomság kérdése eldöntetett. Gyorsan elkészült, mennyei… Tovább »

Indiai pulao rizs

Hatalmas rajongója vagyok az indiai konyhának, imádok kísérletezni a műfajban. Talán ebben a kultúrkörben a legszínesebbek az ételek, szemet gyönyörködtetőek és lelket emelőek a finomságok, már a látványtól is azonnal kedvet érez a kezdő konyhatündér, hogy kipróbálja a receptet. Nem utolsósorban egészségesek is az ételek, hiszen rengeteg zöldséget, gyümölcsöt tartalmaznak. A fűszerek egész hadserege áll… Tovább »

Kókuszos tejbegríz torta

Tejbegrízből soha nem elég! Nekem legalábbis nem, a műfaj szerelmese vagyok, rengeteg változatot kipróbáltam már, de torta formában eddig még nem vettem magamhoz ezen mennyei mannát. Aztán teljesen mást keresve véletlenül belefutottam egy receptbe Hahópihénél, amelybe azonnal beleszerettem: kókuszos is, tejbegríz is, csokis és még torta is. Nekem ez kell!!! Nem sokkal bonyolultabb és időigényesebb,… Tovább »

Rumos dióskocka

Süthetek én akármilyen csodát, a család örök kedvence akkor is a túrótorta és a kókuszkocka marad. Ez annak köszönhető, hogy amikor a tesómmal kicsik voltunk, a nagyszülők rengeteget készítettek belőle, mi pedig annyira imádtuk tunkolni a maradék csokit, hogy a mai napig nem tudunk betelni vele. Én sem vagyok kivétel, halálosan szerelmes vagyok ebbe a… Tovább »

Kakaós csiga

Nagyon gyorsan peregnek a napok, csak most küldtem be az előző fordulóra a receptet és a fotót, és máris újra itt van a Blogkóstoló! Ezúttal a Serpenyő Virtuóz blogon nézhettem körül kíváncsian. Több jó ötletet is láttam, de kakaós csiga-függő lévén nem volt kérdés, hogy nagy kedvencemet fogom elkészíteni. Igazából semmilyen különleges hozzávaló sincs benne,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!