GasztroBaráth

Sütőtökös kakaós kuglóf

Bevásároltam a bioboltban – úgy kellett felmosni, amikor megláttam a számla végét, de mindegy, ha már életmódot váltunk, csináljuk rendesen – , főleg a lisztek között néztem körül alaposabban. Próba gyanánt vettem kilófaló lisztet, és elhatároztam, hogy egy kuglóf elkészítésénél fogom először használni (miért éppen kuglóf? csak!). Most készítettem egy szép adag sütőtökpürét, ezért kézenfekvő… Tovább »

Csirkecomb zöldségkörettel

A magammal történt megbeszélés alapján nekiálltam kísérletezni, hogy milyen körettel tudom kiváltani az általam rajongásig imádott, ámde hiperhízlaló krumplipürét. Gizinél láttam meg ezt a változatot, és azonnal megtetszett az ölet. Mivel gyönyörű sütőtökök kellették magukat a zöldségesnél, ezért nem volt kérdés, hogy a vasárnapi ebéd kérdése eldőlt. Pár perc munkával egy isteni finom főételt sikerült… Tovább »

Sütőtökös kávé

Végre megjelent a sütőtök a piacon, azonnal be is vásároltam belőle, hogy elkészíthessem a sok mindenre felhasználható sütőtökpürét. Ennek elkészítése nem túl bonyolult: a sütőtököt kettévágjuk, kiszedjük belőle a magokat, sütőpapírral borított nagy tepsire tesszük, és már mehet is be a 180 fokra előmelegített sütőbe, ahol addig sütjük, amíg teljesen megpuhul (nyugodtan lehet szurkálni a… Tovább »

Csokis grízes kalács

Nincsenek véletlenek. Éppen azon morfondíroztam, hogy mit süssek reggelire, amikor szembejött velem a neten Rozmaringeső csodálatos kalácsa, és mivel hatalmas tejbegríz-rajongó vagyok, a kérdés ezzel másodpercek alatt eldőlt. Természetesen dupla tölteléket készítettem, és a maradék adagot jóízűen elfogyasztottam, merthogy tejbegrízből soha nem elég, ugyebár. Gyorsan elkészül, különleges és isteni finom! Csokis grízes kalács Hozzávalók: Tésztához:… Tovább »

Tejszínes csokitorta

Amikor végiglapoztam Hadarik Rita: Egészséges ínyencfalatok című könyvét, azonnal tudtam, hogy ezt a finomságot fogom elkészíteni belőle először. Miért, miért? Mert csokoholista vagyok azért! És mert könnyen elkészíthető, hamar megvan, és olyan ínycsiklandozó kép van róla a könyvben, hogy szerelem volt első pillantásra! Nem hezitáltam sokat, villámsebesen összedobtam, és sajnos ugyanilyen gyorsan el is fogyott… Tovább »

Gyors sajtos – hagymás kenyér

Egy korszak véget ért a konyhámban. Az egészségem (és nem utolsó sorban a nemkívánatos kilóim miatt) bele kellett nyugodnom, hogy át kell állnom a kímélőbb étrendre. Sokkoló volt szembesülni az étrendi tanácsadáson, hogy mennyire egészségtelenül étkezem, így hiábavaló a kőkemény edzés és a sok lemondás. Mocsok egy hétvégém volt, de megbeszéltem magammal, hogy ez nem… Tovább »

Toszkánai csokitorta

Teljesen mást terveztem sütni hétvégén, de abban a percben, amikor megláttam Konyhalálnál ezt a receptet, azonnal tudtam, hogy nekem ezt most és azonnal el kell készítenem! Mivel elég csúnya influenzával küszködöm, ezért külön örültem annak, hogy pár perc alatt elkészíthető a finomság, a többit a sütő elvégzi helyettünk. Egyszerű, gyors és mennyei desszert! Toszkánai csokitorta… Tovább »

Szilvás gyümölcskenyér

Maradt még egy kevés szilva, ezért úgy döntöttem, finom reggelit készítek belőle. Nem volt ötletem, ahhoz sem volt kedvem, hogy könyékig beletúrjak a receptjeimbe, inkább a neten kezdtem szörfölgetni. Hamar eredményt hozott ez az eljárás, Gizinél ráleltem arra, amit kerestem, nem is hezitáltam sokáig gyorsan nekiálltam a kenyérnek, ami egyszerűen és gyorsan elkészíthető, és a… Tovább »

Ananászos csirkecurry

Különleges érzések fűznek az ananászos csirkecurry-hez, mert ez volt az első étel, amit elkészítettem egykoron. Közel sem mozogtam ilyen otthonosan még a konyhában, ezért a “főzés” abból állt, hogy olajon megpirítottam a besózott, borsozott csirkemellet, megszórtam kész curryporral, felöntöttem vízzel, egy idő után belehelyeztem a konzervananászt, és halálosan büszke voltam magamra, hogy milyen ügyes kislány… Tovább »

Szilvás-túrós pite

Túrós pite sütésre készültem, azonban a zöldségesnél gyönyörű szilvák kellették magukat, nem tudtam ellenállni nekik, jól felpakoltam belőlük. Hazaérve elkezdtem töprengeni, hogy milyen süti készüljön a gyümölcsből, de továbbra is ragaszkodtam a túrós pite ízéhez. Hirtelen eszembe jutott, hogy Gizinél egyszer láttam egy túrós-szilvás receptet, gyorsan megkerestem, megörültem, hogy nem bonyolult, és már estem is… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!