GasztroBaráth

Almás pite

          Tegnap Széll Tamás feltette kis hazánkat a világ gasztronómiai térképére. Büszkén dagad a honleányi kebel, 10. helyet értünk el a Bocuse d’Or-on. Nem “csak” tizedikek lettünk, hanem a világ 24 legjobb országa közül végeztünk a 10. helyen a csúcsgasztronómia fellegvárában, ahol először vettünk részt! Ez egy hatalmas siker, teljesen kiborultam… Tovább »

Nagyon csokis gyümikenyér

Karácsonyra mindig bevásárolok egy csomó aszalt gyümit, ami persze sohasem fogy el. Mivel nagyon foglalták a helyet a spájzban, ezért ideje volt átlényegíteni őket sütivé. Gyümikenyérben gondolkodtam, de valami tortaszerűt szerettem volna. Ismét a téli Szuflé magazinban találtam meg, amit kerestem: Nagyon csokis gyümölcskenyér Hozzávalók: – 40 dkg liszt – 20 dkg cukor – 1… Tovább »

Kolbászos-vörösboros rizottó

Említettem már, hogy atyám személyében egy borlovaggal élek egy fedél alatt? Melynek következtében a házban található borivóknak való nedű meghaladja az átlagos mennyiséget. Bár már többen feltették a kérdést, hogy minek, hiszen én megrögzött antialkoholista vagyok, atyám is csak sátoros ünnepeken fogyaszt alkoholt. Vagyis a borkészlet nagy részét elsütöm-főzöm. Természetesen ez úgy zajlik, hogy egyeztetek… Tovább »

Zserbó pohárban

Tartozom egy vallomással: nem szeretem a zserbót. Pedig általában odavagyok a klasszikus desszertekért (dobos, somlói stb.), de ezt az egy sütit ki nem állhatom.  Na de mi van, ha más formában veszem magamhoz a dió-baracklekvár kombót? Akkor már teljesen más a helyzet! Szerintem már kiderült, hogy eléggé kísérletező alkat vagyok, ezért amikor a téli Szuflé… Tovább »

Fahéjas tejbegrízzel töltött kuglóf

Bizony, bizony a tejbegríz nem csak önmagában finom, hanem kuglóftölteléknek is! A recept Tücsökbogártól. Tegnap egyszerre tört rám a tejbegríz- és a kuglófevési roham, ezért logikus volt megkeresni a régen kinézett receptet, és elkészíteni az isteni finom kuglófot. Vacsi: tejbegríz, reggeli: kuglóf (stílszerűen fahéjas tejeskávéval). Élni tudni kell! Fahéjas tejbegrízzel töltött kuglóf Hozzávalók: – 50… Tovább »

Capuccino brownie

Brownie kategóriában nálam most ez a csúcs. Őt nevezem be Flóra brownie játékába. A története annyi, hogy a karácsonyi trakta előtt rámjött, hogy én most túrós valamit akarok sütni, amiben sok a csoki, de nem Túró Rudi torta (ugyanis minden évben az volt eddig nálunk karácsonykor, de idén fellázadtam). Rávetettem magam a netre, végül chefvikinél… Tovább »

Az első levesem!

Gondolom feltűnt már, hogy a blogon nincs levesrecept. Az ok egyszerű: nem szeretem a levest, mint olyat. Évente egyszer, karácsonykor jöhet a húsleves, amennyi belefér, de ennyi. Na jó, néha nyáron egy kis gyümilevest bekanalazok, de ez a max. De. Számomra is meglepő módon a múlt héten minden előjel nélkül kitört rajtam a gulyásleves főzési… Tovább »

Mézeskalácsos csokimousse torta

Mivel egész hétvégén nagyon szép hólepel borította a tájat nálunk, ezért kitört rajtam a karácsonyi hangulat. Egyszerűen muszáj volt valamilyen karácsonyi hangulatú tortát sütnöm, feltúrtam a recepttáramat, és az egyik régi Nők lapja konyhában meg is találtam azt, amit kerestem: Mézeskalácsos csokimousse torta Hozzávalók: Az alaphoz: – 25 dkg darált keksz – 12 dkg puha… Tovább »

Ultracsokis kakaós kalács

Tél tábornok összevonta hadállásait a Dunántúlon és központosított támadást indított ellenünk: De mi (azaz apukám és én) felvettük a harcot: kilapátoltuk magunkat a házból (na jó, a munka dandárját atyám végezte, de azért én is lapátoltam egy kicsit, a kutyus aktív közreműködésével). Energiát kellett gyűjteni a harci feladathoz, ezért nem túl diétás reggelivel indítottuk a… Tovább »

Szerencsendiós tejeskávé

  Beállt nálunk a hóhelyzet. Ha nem autóztam volna, azt mondanám, hogy szép a táj, de konkrétan a Dakaron éreztem magam, amíg hazaértem: keresztbe vágta magát az autó, majdnem felöklelt egy hóeke, és mindezek tetejébe, amikor odaértem a ház elé, belehajtottam a hótorlaszba, és bele is ragadtam. Szerencsére apukám képében jött a felmentő sereg, némi… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!