Macaron nap | GasztroBaráth

Szép nagy adag macaron, ugye? Igen, már megint Chefparade kurzuson voltam, ezúttal macaron-hegyeket gyártottunk (az előző csokitobzódásról ITT olvashattok).

Ismét vasparipán száguldottam úticélom felé, és mivel már ismertem az utat, ezért volt idő kicsit körülnézni a környéken:

Szép, ugye? Éveket töltöttem korábban suliban Pesten, de soha nem volt időm igazán körülnézni a városban, lassan ennek is eljön az ideje.
Nos, némi andalgás után örömmel üdvözöltem újra a már ismert cégtáblát:

Kicsit szokás szerint várni kellett (igen, természetesen könyvet olvastam a várakozás néhány perce alatt, most éppen a jégkorszakban kalandozom – Auel: A barlangi medve népe van műsoron-):

Ismét feltárultak a kapuk, és ismét a már megszokott barátságos hangulat fogadott:

A szokásos kedves mosollyal:

Az adminisztrációs ügyek elintézése után egy világbajnok kapucsinóval indítottam:

A szokásos sós rágcsa sem maradhatott el (nagyon jól tud jönni bizonyos mennyiségű édesség után):

A kiinduló helyzet (már ebből is látható volt, hogy nem kis mennyiségű macaron születik meg a mai napon kezünk által):

Álmaim tárgya: a Kitchenaid!:

Kigyönyörködtük magunkat, most már nyomás melózni!

A macaron nem olyan bonyolult süti, mint amennyire elő szokták adni, viszont néhány alaptrükköt meg kell tanulni hozzá, ezért úgy döntöttem, hogy nekem profi segítség kell ahhoz, hogy neki merjek vágni a kis édességnek (ami a köztudattal szemben nem francia, hanem olasz eredetű), na nem azért, mert félős vagyok, hanem azért, mert rosszul viselem a kudarcot.

Nos, ahogy Dóritól megtudtuk, az első lépés az, hogy jól el kell találni a tojásférje feléből vert hab állagát (na és az ételfesték színét, nekem a lila és a rikító sárga volt a kedvencem!), majd a megfelelő hőfokra (be kell szereznem egy maghőmérőt minél előbb!) felmelegített cukorszirupot bele kell keverni a habba, majd tovább verjük a habot, végül a tojásfehérje másik felét belesblöttyintjük, egyet keverünk a habon, és azonnal lekapcsoljuk a habverőt. Előkapjuk a mandulalisztet, és óvatosan belekeverjük a habot (gyakorolni kell a technikát: tehát egyet alulról óvatosan kever, majd az edény oldalához hozzásimiz), addig, amíg legyezőszerűen esik le a spatuláról a tészta.

Ha készen van a tészta, kerítünk egy habzsákot (már egészen jól tudom használni magamhoz képest), amiből kis halmocskákat nyomunk a tésztából egy sütőpapírral kibélelt tepsire (habzsákot egyenesen a tepsire céloz, lassan nyom, ettől a tészta magától elterül, a végén nem emelem fel, úgy rajzolok csigát a tésztába-na ez nem sima ügy, de némi gyakorlással elsajátítható!):

Az én tepsim:

Ezután kb. 15 percig pihentetjük kis szépségeinket, amíg egy kicsit kiszáradnak, majd mennek a tepsibe kb. 25 percre szaunázni:

Amíg sülnek, elkészítjük a tölteléket (nálunk marcipános-gesztenyés, wasabis-csokis és marcipános-eperpürés töltelék készült, de a variációknak csak a képzelet szab határt):

Nekem az eperpüre jutott, és természetesen a szép fehér felsőm eperpöttyös lett (nyugalom, happy end van, némi áztatás és a vanish csodát tett, a felső újra régi fényében ragyog):

Kis maraconjaink elkészültek, már csak a töltés és a kis sütik összeragasztása volt hátra:

A sütik elosztásra kerültek:

Lassan véget ért a kurzus, szomorúan búcsúztam (nagyon jól éreztem magam, köszi még egyszer, Dóri!), de már kinéztem a következő kurzust, vagyis a történet még korántsem ért véget, sőt még csak most keződik!

Összességében azt kell mondjam, hogy nagyon tetszett minden, már nem félek a sütitől, de az biztos, hogy csak sátoros ünnepeken fogom készíteni, mert nagyon időigényes, és macerás. De megéri!